aki elandalítaná elmém!
Nem tudok mit kezdeni magammal,
mint anyókák, motyogok magamban.
Össze-vissza hadonászok. Intek.
Hatalmasat kiáltok. Legyintek.
Úgy kellene valaki most mellém,
mint a mágnes, magamhoz ölelném!
S tükör elé lépnék, hogy megkérjem:
hagyja el a szobát tükörképem.
Ha most az Úr megcsókolná elmém:
a világot menten átölelném!
